És hogy ne kanyarodjak nagyon el a témától (oldalakat tudnék róluk is írni, de nem ez a bejegyzés apropója), a következőkben összeszedek nektek néhány hasznos elfoglaltságot, amivel a gyerekek jól szórakoznak, míg ti mellettük horgoltok. És nem lesz a listában a tv nézés!
3 gyermekem van 5, 3 és 1 évesek. Nyilván nem lehet az összes tippet mindegyik korosztálynál bevetni és persze van olyan, hogy Anya tényleg nem foglalkozhat mással mint velük, de egy próbát megér.
Az a jó a horgolásban, hogy bármikor előveheted és gyorsan el is rakhatod, és akár 5 perc alatt is lehet haladni. Amigurumi testrészeket, sapit, kendőt, nagyi négyzeteket, igaziból bármit lehet mellettük horgolni. Egy dolgot én is alvásidőre halasztok, az összevarrást. És nem a tűhasználat miatt, hanem mert arra tényleg oda kell figyelni, különben lehet bontani. Higgyétek el, tapasztalatból írom! :)
10 tipp arra, hogy lehet kisgyerek mellett horgolni.
1. Hátamon a zsákom...
Csecsemőknél, totyogóknál kiválóan alkalmazhatod a háton hordozást. Imádom hogy hasznosan telik az idő míg altatok, vagy ha fent vannak, de csak nézelődnek. Közben zenehallgatás, ringatózás, és még horgolás is. Teljes kikapcsolódás. Mindezt otthon. Ajánlott korosztály: 0-2 év
![]() |
Én lennék a legkisebb csemetémmel |
2. Hinta- palinta
Kint a szabadban is lehet horgolni. Ha a gyerkőc hintában van, nyugodtan horgolhatsz mellette. Válladon egy projekttartóval akár játszótérre is elindulhattok. Ismerek olyan horgolókört, ahol az anyukák rendszeresen a járszótéren találkoztak. Természetesen tagja voltam neki. Ajánlott korosztály: bármelyik
3. Nem lehet elég időben elkezdeni
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEizS3E6EVKQfME8aVYVBgGV7h87w_hTv_fmPUOk1B5YNAJV2_NeTiOzik9DC9NfzwcsLPwHUWx_88W3gJhQXBc-dJS_eW1BPMkPGGmHN278rLCmJN_3fM-y1xc2qxYAslOM18CuGahyUbzz/s400/2016-06-07_11.56.34.jpg)
Adj a gyerkőcnek is egy horgolótűt, akár még fonalat is kaphat. Horgoljon ő is. Kicsiknek ajánlott tűméret 20, pólófonallal. :) Ajánlott korosztály: 1+
4. Tanuljunk színeket
Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én imádom az öltésjelölőket. A gyerekeim is. Persze a kicsinek még nem engedem, de a nagyok már játszhatnak velük. Van egy nagy halommal, különböző színűek, még színeket is lehet vele tanulni, színek szerint kiválogatni őket. Ajánlott korosztály: 2+
5. Saját kézimunka doboz
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgkcKbKwvd6xFkQBQ2PKpKjkri93OpB_WsG1n5VOj17rrL8oblZ2tfsB7Xzm7Pwkl37cXDbCLhXFpXOpTE2XqcPIXPRXOvNm7KT6E-bWyIQZ6BKMxmBC5AzbN_nadk2EiuqyI_oXJYEAKbB/s400/2016-06-07_11.57.26.jpg)
Nincs is jobb, mint dobozt kipakolni, bepakolni. Kapjon a gyermek is egy üreset. Mutasd meg mit tartasz a tiedben és választhasson néhány dolgot a sajátjába. Akár meg is beszélhetitek, hogy meddig játszhat velük. Pl: "Amíg befejezem ezt a lábat, megengedem hogy ezekkel játsz, utána kimegyünk az udvarra, jó?"
Ajánlott korosztály: 2+
6. Designer suli
Dolgozzatok össze! Rajzold le ,amit horgolsz, ő pedig megtervezheti a színeit. Ha tetszik a végeredmény akár el is készítheted. pl. színező Ajánlott korosztály: 2+
Én ilyet rajzoltam a lányoknak, amikor sok muffin babát horgoltam. Később is jól jött, kézműves vásárokban vihettek a gyerekek haza ilyen színezőket.
![]() |
Muffin baba szinező |
7. "Játsszunk boltososat!"
Kiváló alkalom horgolásra, amikor szerepjátékban kell részt venned. Van amelyikhez nem társítható kézimunka, pl ha állandóan ultrahangozzák a hasadat, de a "boltosos" játéknál magad mellé készítheted a tűt, fonalat. Főleg ha te vagy a pénztáros. Azoknál a játékoknál, ahol igaziból elég ha hangban, testben ott vagy a kezed közben fürgén járhat. Ajánlott korosztály: 2+
8. Építsünk tornyot/ házat!
Éljen a lego duplo. Minden korosztály imádja. Ebben is az a szuper, hogy ha kell, bele tudsz nyúlni, de hagyhatod őket kibontakozni. Elég nekik ha látótávolságon belül vagy.
Ajánlott korosztály: 0+
9. "Anya, segíts! Anya egyedül!"
Ismerős mondatok? Így is egymás után? Ilyen játék nálunk a kirakó, aminél a kisebbek még igénylik, hogy velük együtt játsz te is. Viszont nem jó túlságosan beleélned magad, mert akkor meg elveszed a gyermek elől az élvezetet. Tehát jó, ha tudsz mással is foglalkozni.
Ajánlott korosztály: 2+
10. Tesó
Ha több gyereked van, biztos feltünt már, hogy vannak időszakok, amikor jól eljátszanak egymással. Ide időzítheted te is a horgolást. Nálunk ilyen a reggeli utáni időszak. Akár órákat is el tudnak játszani anélkül,hogy neked némi moderátornál komolyabb szerepet kéne vállalnod. Ha apa újságot olvashat ekkor, te is leülhetsz kézimunkázni. :)
Jó horgolást!
Ha van neked is pár ötleted, írd le tapasztalataidat ide megjegyzésbe, legyen minél több kapaszkodónk ebben a témában!
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg kisgyerekes ismerőseiddel is, hátha nekik is hasznos lesz!
Olvasnál még hasonló bejegyzéseket? Kattints vissza a blogra és nézz körül!
Ezt olvastad már? 7 dolog, ami segít, ha angol mintából horgolsz